logo

monstone-blog

Subscribe

Száka-hegyi tanösvény

augusztus 27, 2008 Szerző: gábor Címke: , , Nincs megjegyzés →

Elég sokszor jártuk a Balatonfelvidéket, de a keleti oldal mindig kimaradt. Amikor végre rászántuk magunkat, alapos felkészülés vette kezdetét, hogy minél több helyszínt járhassunk be egyszerre. Böngésztük a térképeket, a netet és a könyveket, és megakadt a szemünk egy furcsaságon: van egy geológiai tanösvény, ahová nem vezet turistaút, csak úgy van az erdő közepén. Valamikor kőbánya volt, aztán törmeléklerakó, majd a rekultiváció részeként tanösvényt hoztak létre benne.

A Száka-hegy Balatonfüred és Balatonszőlős között fekszik, a térkép szerint mindkét irányból megközelíthető. A “Balaton” fedőnevű turistatérkép egy párszor már megviccelt bennünket, most sem volt másképp. Balatonfüred végén megállva a várt egyenesen odavezető út helyett kiskertek és nyaralók kusza dzsungelét találtuk. Továbbmentünk inkább Balatonszőlős felé, és végül a “Törmeléklerakás megszűnt” tábla vezetett nyomra bennünket. Húszperces séta után benn voltunk a bányában. A rekultiváció mindössze annyiban merült ki, hogy a törmeléket elegyengették,  de földdel már nem terítették le.

Maga a tanösvény a bányafal mellett vezet, kellemes füves, bokros részen. A táblák leírnak mindent, ami kell, és nincsenek megrongálva. A kőfejtő az ún. Füredi-mészkő formációt mutatja be, ami kb. 230 millió éve, a triász korban képződött. Jól kivehetőek a szép vastagpados mészkőrétegek, bennük a későbbi tektonikai erők okozta hullámok, térdráncok. Az egyes rétegek között mutatós vörösbarna-sötétszürke tűzkőrétegek képződtek.

A tanösvénynek gyorsan a végére értünk, és meglepetésre a füredi oldalon kerítést, és bezárt vasajtót találtunk. Azóta is azon gondolkodunk, miért is hozták létre ezt a tanösvényt, aminek se eleje, se vége…

A visszafelé vezető úton azért még találtunk egy szép darab követ, aminek a felszínén szépen preparálódott brachiopodák voltak.

A pados Füredi Mészkő formáció a tanösvény látképe tűzköves rétegek Tűzkőgumók Térdránc