logo

monstone-blog

Subscribe

Archívum 2011

Nyári ajánlat: Klettersteig kezdőknek

július 10, 2011 Szerző: móni Címke: , , , Nincs megjegyzés →

Miközben ülök a 30°C-os lakásban és blogot írok, a közeli Raxon (ca. 90-100 km Soprontól) mindössze 17°C van a ragyogó napsütés mellé. Ahhoz azért, hogy ezt a most irigyelt hőmérsékletet személyesen is megtapasztalhassuk, keményen meg kell küzdeni, és felmászni legalább 1500-1600 méteres magasságba. Mi már többször ide menekültünk a hőség elől, és a hosszú évek alatt kialakult egy kedvenc útvonalunk, most ezt szeretném bemutatni.

A Rax és a Schneeberg közti szűk, vadregényes völgy, a Schwarza völgye, önmagában is megér egy kirándulást. A Schwarza hamisítatlan hegyi folyó, használják is rendesen vadvízi evezésre, de az ilyen kánikulai napokon tenyérnyi hely sincs szabadon a partján, sokan ott napoznak és áztatják lábukat a hideg vízben. Innen nyílik a Gr.-Höllental (azaz Pokol-völgy), ami nemcsak a sziklamászók paradicsoma, hanem függőlegesnek tűnő falain még normál turistautak is vezetnek fel, bár ezt a helyszínen elég nehéz elhinni. Mi a legkönnyebbnek kinézőt választottuk (és jártuk már be több alkalommal is), a völgy végében található Gaislochsteiget (sárga turistajelzés).

A Höllentalba vezető turistaút bejáratánál kialakított parkolóhely áll rendelkezésre, de innen már nincs mese, gyalogolni kell, sokat és felfelé. Már a völgybe is egy létrán kell felkapaszkodni, majd hosszan gyalogolni a völgy végéig. Közben akad azért látnivaló: a völgyet övező falakon mindig ott vannak a hangyányinak látszó sziklamászók, a falak alján kis emléktáblák azoknak, akik nem voltak túl szerencsések, és lehet találgatni azt is, ugyan hol vezethetnek a turistatérképeken látható jelzett utak. A Gaislochsteig nem ennyire ijesztő, de a völgy végi meredek út megmászásához kell némi kondíció, okot viszont könnyű találni egy-egy rövid pihenőre, egyre jobban kinyílik a kilátás a Höllentalra és a Schneebergre, és az út mellett már nagy eséllyel láthatunk zergéket is.

Nagyjából 1260 méternél érjük el a Gaisloch hasadék barlangját (kb. 600 méterről indultunk), innen lesz érdekesebb az út, mivel kb. 40 méter függőleges részt egy klettersteiggel kell leküzdenünk.

Klettersteig: nincs rá magyar szó, kiépített, biztosított útvonalat jelent, beépített létrákkal, sodronykötelekkel segítik a feljutást a leglehetetlenebb helyeken. Többféle fokozata létezik, néhányhoz kell külön felszerelés is, de a legtöbb járható anélkül is. Itt lehet mazsolázni közülük: http://klettersteig.de/

Az egész hihetetlenül jó! Hiába fáradt el az ember az eddigi monoton kapaszkodótól, itt teljesen más izmok kellenek, kifejezetten üdítőek a tornamutatványok, amiket a létrák, drótkötelek segítségével elvégez az ember (és itt még egy gázpedál is be van építve, megkönnyítendő egy átlépést). Semmi felkészültség nem kell hozzá, bár az ne induljon neki, aki fél a magasságoktól, és a keskeny peremeken mászkálástól, az egyedüli követelmény egy pár jó cipő. A változatosságot növeli még az itt lezúduló több-kevesebb víz, ami időnként csak a csodálatos mohapárnákat öntözgeti, de néha útvonalat változtatva a létrán mászók hűsítésébe is besegít.

Az akadályt leküzdve jön a dilemma, valahogy le is kell jutni. Túl unalmas lenne ugyanazon az útvonalon visszafelé, de bármelyik másik variáció még további mászást és energiát követel. Vissza lehet menni a völgy bármelyik peremén, bár egyik sem egyszerű, el lehet sétálni a Rax platóján zerge csordák között a felvonóig, ami kb. 10 €-ért levisz, de akkor messze van a kocsi.

Harmadik variációként mi a Kessel-grabenen “szoktunk” lejönni. Ehhez még át kell kapaszkodni egy hágón, ami már 1630 méteren van, és őszintén szólva az eddigiek után ez már nem esik olyan jól. A hágó után még egy kocsmába is beülhetnénk, a semmi közepén ott a Gloggnitzer Hütte, ami csak hétvégén van nyitva, de akkor igen nagy a forgalma, ahhoz képest, hogy tényleg semmi út nem vezet ide. Innen viszont már kezdődik a leereszkedés, most szembesülünk azzal, hogy több, mint 1000 méter szintkülönbséget kell lefelé megtenni, lefelé pedig mindig sokkal rosszabb, mint felfelé. A Kessel-graben egyébként egy 7 km-es gyönyörű, szűk szurdokvölgy, de ezt a 7 km-t mind meredeken lefelé, apró görgeteg köveken kell megtenni, ami teljesen kikészíti az ember bokáját és térdét, ehhez tényleg kondíció, jó cipő és esetleg túrabot is kell.

És a legvégén, jól megérdemelt jutalomként újra ott a Schwarza, amibe térdig beleállva lehűthetjük az addigra már majdnem tüzet fogott lábfejünket és elfelejthetünk minden addigi fáradalmat.

a Schwarza Bejárat a Pokol-völgybe Háttérben a cél, a Gaisloch a cél közelebbről A Höllental egyik oldala, itt is vezet fel turistaút
és a túloldal már útközben is lehet látni zergéket a Gaisloch hasadék barlangja kilátás visszafelé: a Höllental és a Schneeberg csúcsa a barlangnál
ez már a valódi klettersteig létrák, drótkötél, még egy gázpedál is be van építve már a klettersteig fölött járunk a következő hágó még kb. 200 méteres mászást jelent pihenő a legmagasabb ponton
kocsma útközben: a Gloggnitzer Hütte Út lefelé a Kessel-grabenen      

ARANY !

május 22, 2011 Szerző: gábor Címke: , , Nincs megjegyzés →

Két napot kószáltunk Telkibánya környékén, és mielőtt mindenki készülődni kezdene, gyorsan hozzáteszem, egy árva morzsa aranyat sem találtunk. Nem is igazán erőltettük, mivel alapos földmunka nélkül már szinte lehetetlen aranyat találni, és ez nem a mi műfajunk, nem szeretünk gödröket, kidőlt fákat hagyni magunk után.

Az első napon csak bejártuk a Baglyas-völgy két oldalát, a Gyepű-hegyi horpamező bekerített részén, és annak északkeleti folytatásán kerestünk kutatásra érdemes helyeket. Az András-táró melletti bekerített horpamező egy nehezen járható dzsungelnek bizonyult a kora tavasz ellenére. A hányókon sok volt a markazithintéses andezit, ami megfelelőlen büdös is volt kalapálás közben, de teléranyag már sehol nem volt a felszínen, valószínűleg sokat kellene ásni a horpadomb oldalában. Nem jártunk nagyobb sikerrel a horpamező folytatásán sem, bár ott rengeteg volt a kvarcos tömb, de mind meddőnek bizonyult.

Visszafelé a Rózsa hegyen keresztül mentünk, ott kvarcokból, és modern kori horpákból nem volt hiány, de ezen kívül szinte semmi. Az erdészház melletti réten viszont minden egyes vaddisznótúrásban szép kis hegyikristályok voltak.

Másnap Bartók Józsival volt találkozónk, mivel megígérte, hogy bevisz minket a Mária-bányába. A Kecske-hátnál tettük le a kocsit és a Sinta-tetőn keresztül indultunk fel a bányához. A Sinta gerincén több nagy gödröt is találtunk, amit az ametisztre éhes gyűjtők hagytak maguk után. Minket viszont pont az érdekelt, amit ők kidobáltak: a bontott, kalciteres andezitben szép zeolitok, elsősorban kabazitok találhatók. Szép darabok hevertek szerteszéjjel, és külön örültünk egy kvarcon nőtt laumontit csokornak.

Közben egy pillantást vetettünk az égre, és azonnal szedelőzködni kezdtünk, mivel valami ólomszürke csúnyaság közeledett gyorsan felénk, és nem volt kedvünk megázni.

De megáztunk. Öt percen belül vízzel vegyes hódara zúdult a nyakunkba, és a hőmérséklet a fagypont közelébe süllyedt, a szél pedig keményen fújt. Szedtük a lábunkat, hogy mielőbb a bányába érjünk, de a hózápor éppen a bejárathoz érve alábbhagyott. A hideg miatt megszáradni nem volt időnk, inkább egyből indultunk a bányába, ott legalább stabil 10 fok és szélcsend van.

Dióhéjban összefoglalnám, amit a Mária-bányáról tudunk: Még valamikor a XVI.-ik században kezdték mélyíteni, elsősorban a Lobkowitz-telér feltárására. Mária-Terézia idejében a fő vágatot kibővítették, így már csak néhány oldalvágatban lehet megfigyelni a jellegzetes alakú, szűk, eredeti középkori tárókeresztmetszeteket. A tárót továbbhajtották a Jószerencsét-teléren keresztül egészen a Kánya-hegy túloldalán futó Jupiter-telérig. Légaknája a Kánya-hegy csúcsa közelében éri el a felszínt, közel az ásványgyűjtők kedvenc füstkvarcos gödréhez. A bánya egy jó részét pályázati pénzből, és helyi segítséggel kitisztították, és biztonságossá tették. A táró kényelmesen járható, de a légakna után már elkezd csökkenni a belmagassága, ugyanis itt már nem sikerült kitakarítani a törmeléket és a sarat. A látványos részek természetesen a telérkereszteződések, itt indulnak az oldalvágatok. A légakna melletti kereszteződésnél még látszanak a falban az ácsolatok nyomai, illetve egy kisebb éren elindult főtefejtés. A lehullott kaolinos-vasas telérkitöltésből kimenekítettünk egy darabot, de nem volt benne látható méretű érc.

A táró előtt még bogarásztunk egy kicsit a hatalmas benőtt meddőhányón, aztán továbbálltunk. Gyorsan megnéztük a hajdan híres vadetetős horpát, ahonnan sok szép ametisztet hordtak ki egykoron, de mára színültig vízzel van tele, aztán átmentünk a Csengő-bánya meddőjére. Most éppen sütött a nap, úgyhogy sikerült néhány másodlagos ásvány, többek között pár csinos gipszrózsát kikotorni, de egy szép ametiszt is akadt.

Visszafelé megálltunk a Teréz-tárónál, ahová most inkább nem mentünk be, mert elöntötte a víz. Viszont szép új tájékoztató tábla hirdette, hogy ez az Aranyásók útja tanösvény egyik állomása. Nafene ! Józsi elárulta, hogy a táblák már kinn vannak, de útjelzések majd akkor lesznek, ha lesz ideje kirakni őket (ez már alighanem meg is történt).  Alakul a dolog, örülünk az ilyen típusú kezdeményezéseknek. Ha valakit érdekel: a tanösvény a Király-kúti parkolótól indul.

Jó napunk volt, a végén már a hóesés és a megázás is inkább szép emléknek tűnt.

Józsi a Máriában Eltömedékelt középkori vágat Középkori harántvágat Főtefejtés a telérben  

Kalcedonozás Zemplénben

május 17, 2011 Szerző: gábor Címke: , Nincs megjegyzés →

Rettenetes időhiányban szenvedünk, ezenfelül, ha van egy kis időnk, inkább megyünk valahová, így csak egy hónap csúszással folytatjuk a zempléni kirándulásunk beszámolóját. Ha így haladunk, nyár végére meg is lesz a hét nap leírása….

Aznapra a meteorológusok esőt jósoltak, ezért inkább több rövid túrát terveztünk be, hogyha tényleg esni kezd, közel legyünk a kocsihoz. Újhután kezdtünk, mivel tavaly a meleg miatt már nem volt kedvünk elmenni a Mária-kút felé. Regina átküldte nekünk a régi Lengyel-féle térképet a környékbeli jáspistelérekről, ami alapján be tudtuk azonosítani a legközelebbi telérraj helyét. Kényelmes dózerúton sétáltunk fel a völgy oldalában, ami sokáig csak a környéken szokásos riolittufát tárta fel, a völgyfőhöz közeledve azonban egyre több kalcedonos töredéket láttunk az úton. Aztán az út alatt pár méterre felbukkantak az első nagyobb tömbök is, mindjárt egy félmázsa körüli vörös, kékesszürke erekkel tarkított darab, mellette egy világosszürke tömb, aminek a felületén tűs rajzolatok látszódtak. Sikerült pár kisebb darabot lepattintani némi közelharc után, így nem kínoztuk tovább az egyre jobban gömbölyödő tömböket, inkább folytattuk tovább az utat felfelé.

Pár méterrel odébb az útbevágás tetején frissen szétvert tömb darabjai voltak összekészítve egy kupacba, amiből tisztán látszott, hogy valaki már megelőzött bennünket. Innentől már sok kalcedonos tömb hevert mindenfelé, de inkább továbbmentünk a vízválasztó felé, mert be akartuk határolni a területet. A dózerutat elhagyva még mindig találtunk kalcedonos darabokat, de a minőségük egyre silányabb lett, úgyhogy visszamentünk a Kül-Bánya rétig, oda, ahol a rétre bekötő út mellett a legszebb darabokat láttuk, de a kalapálás helyett a fotózást választottuk. Fotózás közben egy magányos kiránduló bukkant fel mellettünk, és érdeklődve figyelte, hogy mit művelünk, majd szóba is elegyedtünk. Bemutatkozáskor kissé ledöbbentünk: nem ismertük meg Korim Lacit, ahogy ő sem minket, pedig alig két éve találkoztunk. Beszélgettünk kb. 20 percet, aztán mindenki ment a dolgára, mi is elkezdtük a gyűjtögetést, mert szép és érdekes darabok voltak a környéken. Tűs aragonit utáni álalakok, amikben a tűk hossza meghaladta a 6-8 cm-t, kvarc utáni negatívok, kvarcüreges kalcedonok. Keveset gyűjtöttünk, mivel vágásra, csiszolásra nincs lehetőségünk, anélkül pedig nem igazán szépek az itteni példányok.

Második rövid túránk Tolcsvára vezetett, a Tolcsva és Erdőhorváti közötti Meleg-májra. Itt egyszer már jártunk, és volt pár szép példányunk, most meg akartuk nézni, változott-e a lelőhely, jöttek-e elő újabb anyagok. Akkoriban Erdőhorváti felől mentünk, de a Tolcsva-patakon való átkelés kissé zűrös volt, ezért mentünk most a hosszabb úton.

A lelőhelyként funkcionáló földúton most rengeteg anyag hevert, és a partoldalból folyamatosan potyognak ki a vöröses kalcedon tömbök. Akadtak bőven zöldes és okkerszínű kusza rajzolatos példányok is, amik nagyító alatt nagyon mutatósak tudnak lenni. Csak kisebb darabokat szedtünk a tonnaszám heverő kövekből, inkább a sokféleségre mentünk rá. Visszafelé a domb lábánál vezető úton mentünk, és nagyon megbántuk, mivel a néhai földút zsombékos mocsárrá változott, így az út kétszer annyi ideig tartott, mintha a dombon keresztül mentünk volna.

Tokajba még elmentünk, de már csak borért, aztán visszamentünk a szállásra. A jósolt esőből egy csepp sem esett, ennyit a meteorológusokról.

A Mária-kútnál hasonló álalakok vannak, mint Komlóskán Kalcedonos darab Aragonit utáni álalak Kvarc negatívok A távolban Erdőhorváti
Csendélet a Meleg-májon Ezt még meg kellene csiszolni      

Telkibánya, Fenyő-kő

április 25, 2011 Szerző: gábor Címke: , Nincs megjegyzés →

Múlt ősszel jót kirándultunk az Amadé-várnál, most a Gönci-patak másik oldalát szemeltük ki, amit Fenyő-kő oldalnak hívnak. Telkibányáról indultunk fel a Tér-hegy irányába, mivel arrafelé régebben szép riolit habláva gömböket találtunk, itt akartunk helyszíni fotókat készíteni, esetleg eltenni egy ilyen szferoidot, mivel csak egy darabunk volt otthon, és szerettünk volna még egyet.

A Fenyő-kő oldalra vezető erdészeti útról csak egy kis kitérő felfelé a hablávás rész, gyorsan odaértünk. A fő feltárás egy mélyút kanyarjában volt, azt sajnos betemette a sár, de az út két oldalán szép dudoros, félgömbös hablávákat tudtunk fotózni. Az igazi, gömb alakú darabokból sajnos csak sérültet találtunk, a többi valószínűleg legurult egy meredek oldalvölgybe, ahová nem akartunk utánuk menni. Visszaereszkedtünk a dózerútra, és folytattuk a túrát, de az első kanyarban ott feküdt az úton egy 12 cm átmérőjű gömb. Sajnos ez is törött volt, de a belseje üreges, így kiderült, hogy belülről hialit és kalcedon borítja az üreg falát. Ilyet eddig nem találtunk, így a hátizsákba vándorolt meglehetős súlya ellenére.

Végre kipipálhattuk a gömböc projektet, és ráfordultunk a Fenyő-kő oldalra. Tulajdonképpen csak túrázni jöttünk ide, bár előtte azért megnéztük a geológiai térképet, és változatosnak ígérkezett, na és az ásványgyűjtésre beállt szemünk mindig a köveket pásztázta. Az út vízszintesen, kényelmesen haladt a hegyoldalban, miközben andezit, riolittufa, kovás-opálos anyagok váltakoztak, akár egy geológiai tanösvényen. Találtunk opálokat, bár szépnek nem nevezném őket, meg egy kalcedonos habláva telért is. A tervünk szerint ott akartunk leereszkedni a völgybe, ahol a turistatérkép egy sziklát jelzett, ez a “szikla” azonban nagyon meglepett minket. Hogy a fenébe lehet, hogy még nevet sem kapott? Pados elválású andezittornyok állnak a hegyoldalon, az egyik tetején termetes ingókővel, magasságuk kb. 6-10 méter körüli. A fák miatt sajnos nem lehet fotón visszaadni a látványt, inkább csak egy-egy részlet fotózható.

Mivel már közel jártunk a fokozottan védett részhez, le kellett ereszkednünk a Gönci-patak völgyébe, és visszafelé vettük az irányt. Az erdészház után pár száz méterrel egyszer csak egy 30 cm-es, karfiolra emlékeztető habláva gömb kandikált ki az útmenti avarból. Ez nem lehet igaz! Mekkora lesz a következő, talán méteres, vagy nagyobb? Hazavinni nem akartuk, és mivel már tele volt repedésekkel, így kalapács alá került. Kívül feketés-perlites, belül vörösbarna, legbelül pedig kalcedonnal bélelt üreg. Lefotóztuk, aztán visszatettük a helyére.

Később még megnéztük a Fenyő-kő oldal alsó részén álló sziklatornyokat, amik a fák miatt csak alulról láthatók, pedig egyébként vetekednek az ósva-völgyi Kutyaszorító szikláival. A Potács-ház érintésével visszagyalogoltunk Telkibányára, és megfelelően elégedettek voltunk a mai élménygazdag napunkkal.

Habláva gömbök A Fenyőkő oldal Telér a riolittufában A névtelen szikla A leesett darabokon jól látható a lemezes elválás
Ingókő A névtelen szikla Egy jókora habláva gömb Belülről A belső kalcedon egyéb ásványokat (talán tridimitet) is fed

A Monostor-patak völgye

április 24, 2011 Szerző: móni Címke: , Nincs megjegyzés →

Újra áprilisi nyaralás, és persze újra Zemplén. De előtte még ellátogattunk a soproni ásványbörzére, ahol Bartók Józsival megbeszéltünk egy telkibányai találkozót. Felajánlotta, hogy nézzük meg a Mária-bányát, és mivel az ember nem gyakran jár középkori bányákban, örömmel vettük az ötletét.

Másnap indultunk a nagy útra, de közben még beterveztünk egy mátrai túrát is. A múltkori Asztag-kő, Üstök-fő kirándulásból kimaradt egy távolabbi rész, a Monostor-patak völgye, ahol a szakirodalom magas higany indikációt mutat. Ezt akartuk a helyszínen is megnézni, hátha sikerül valamennyi cinnabaritot felfedezni.

A Cserkő-bányától gyalog indulva kerestünk bejáratot a völgybe, ami nem volt olyan egyszerű, de a kezdeti nehézségek után a patak völgye már könnyebben járhatónak bizonyult. Valamikor a múlt században itt még egy kisvasút üzemelt, főként erdészeti termékeket szállítva, a vonal egészen Bagolyirtás alá ki volt építve. Most már csak a maradványaira bukkantunk, látszanak még a vasúti töltés nyomai, és a sok kis híd romja, amiken keresztül keresztül-kasul átszelte a a vonat a patakot.

A patakot követve igyekeztünk elérni azt a részt, ahol a régi mintavételi helyet sejtettük, és közben persze nézegettük az útba eső köveket is. Bele is ütköztünk néhány színes, kalcedonos anyagba, ami nagyon hasonlított a Cserkő bányában találhatóra, de nagyon sokon már barittáblák ültek, mintha a két bánya anyaga itt keveredne. Néhány száz méter után másfajta, világosabb kőzet váltotta az addigi andezitet, itt már jobban körülnéztünk. Egyre több baritot láttunk, ahogy felmásztunk a völgy oldalán, messzebb pedig megpillantottunk egy dombocskát, ami akár gejzírkúp is lehetett volna. Közelről persze kiderült, hogy nem az, hanem egy apró meddőhányó, ami egy táróféleség maradványa mellett van. Higanynak nyomát sem találtuk, csak barit, és apró kvarcok. Innen már inkább a gerincen vezető utak egyikén mentünk tovább, amíg nem kereszteztünk egy nyiladékot, amivel a régi mintavételi helyek párhuzamosan futnak. Meg is találtuk az egyik régi gödör nyomát, és kutatgattunk mellette, de a kívánt cinóberszín csak nem bukkant fel, pedig itt mérték a legnagyobb koncentrációt valaha. A környéken kovás anyagban voltak azért gyanús foltok, de csalódást keltő mértékben.

Visszaindultunk a gerincen, és útközben még belefutottunk egy erősen baritos foltba, ahol akár 5 cm-t is elérő vastagtáblás baritokból álló koloncok hevertek szanaszét az erdőben. Sajnos a minőségük nem gyűjteményi, de félsikerként elkönyvelhetjük, hogy a cinnabaritból, ha a “cinna” nem is, de legalább a barit meglett 🙂

A Monostor-patak A kisvasút egyik volt hídja Meddőhányó a patak közelében Baritos tömb Kalcedon a patak völgyéből

Gyűjtögetés, dögözés

március 24, 2011 Szerző: gábor Címke: , , 1 Megjegyzés →

A márciusi hosszú hétvége második napján csak egy Úrkút környéki kószálást terveztünk, tekintettel az erős szélre, meg a náthára. Természetesen a mangánbányák meddőhányóit kívántuk felkeresni, mivel a gyűjteményünk innen elég hiányos. A Köves-táblán kezdtünk, pontosabban a Köves-tábla és a mangánbánya közötti névtelen gerincen. A faluból felbaktattunk az iszaptározó gátjáig, ott jobbra fordulva, máris régi meddőhányók nyomait találtuk, amiket már benőtt a fű. Lejjebb, a bánya irányában azonban kőkupacokat láttunk, úgyhogy lefelé indultunk. A kupacok többsége bontási törmeléknek bizonyult, de találtunk meddőkupacokat is, amiket átnéztünk, de különösebb dolgokat nem találtunk. Még lejjebb viszont igazi friss bányászati anyag várt ránk. Javarészt vörös jura mészkő, de akadt benne néhány érces darab is.

Szép piroluzitot és manganitot találtunk, és egy kis rodokrozitot is, úgyhogy igencsak elégedettek voltunk a szerencsénkkel. El is döntöttük, hogy a többi környékbeli meddőhányóhoz nem is megyünk el, mert ott már csak a maradék maradékát kapirgálhatnánk. Rövid tanakodás után megegyeztünk, a kistárkánypusztai volt bauxitkülfejtésre megyünk, ahol 4 éve voltunk utoljára.

A bánya hatalmas meddőhegyét Nyírespuszta felől közelítettük meg, és amikor kiszálltunk a kocsiból, úgy gondoltuk hogy nem leszünk sokáig, mert keményen fújt a szél, és kezdett beborulni az ég. Ásványokat kerestünk, de végül egy jóízű dögözéssé fajult a dolog. (Gyengébbek kedvéért: dögözésnek az ősmaradványok gyűjtését nevezik az ásványosok) Régebben is találtunk szép dögöket de nem igazán foglalkoztunk velük. Most azonban folyamatosan akadtak kezünkbe olyan darabok, amiket még eddig soha nem találtunk. Csigáink eddig is voltak innen, de most korallok és kagylók kerültek elénk, szép, teljes példányok, felületükön ásványokkal. A befogadó kőzet különlegessége, hogy egyenletes szövetű, és a bennük kalcittá alakult  maradványok jól elválnak tőle, így gyakorlatilag mindig szerencsésen törnek, bátran lehet kalapálni.

Jól elvoltunk, pedig a több hektáros meddőhányónak csak egy 10x 30 méteres szakaszán matattunk. Még ott is hagytunk bőven, mivel ez nekünk csak melléktermék.

Rodokrozit szív Meddő a mangánbánya mellett, minimális érces anyaggal A Nyírespuszta melletti hányó Homokkő konkréció Az apró szideritek bizonyítják, hogy igenis ásványt gyűjtöttünk
korall és csiga maradványa Nem tudjuk, mi vette rá a baloldali üreg kalcitjait, hogy ilyen alakot vegyenek fel Végképp nem tudjuk, hogy ez mi, vagy minek az alkatrésze volt fénykorában Kalcitformák valamilyen őslény után Sziderites kagyló maradvány