logo

monstone-blog

Subscribe

Archívum 2010 július

Telkibánya, Kánya-hegy

július 12, 2010 Szerző: gábor Címke: , , Nincs megjegyzés →

Két napja beszéltük meg Bartók Józsival, hogy közösen elmegyünk gyűjteni. Józsit már vagy 6-7 éve ismerjük és kedveljük, amikor az Ezüstfenyőben dolgozott, mindig ott szálltunk meg, hogy reggelente és esténként jókat dumálhassunk vele. Most kihasználtuk az alkalmat, hogy vele felmehetünk kocsival is a Kánya-hegy tetejéig, így Regina a rossz térdével végre feljuthatott idáig.

Először gyorsan megnéztük a füstkvarcos lelőhelyet a gerinc nyugati oldalán, ami mostanában elég divatos lett. Öt éve jártunk itt, és már akkor is voltak gödrök szép számmal, de most a mohó gyűjtők egy kisebb bányát ástak a Mária-akna mellett. Nekünk nem a méret a lényeg, a többiek által félredobált kövek között is találtunk szép kis füstkvarcokat, néhányat eltettünk, és már mentünk is tovább. Józsi javasolta a gerinc keleti oldalát, mert ott erdőirtás volt, és így sok régi horpa vált hozzáférhetővé. Sietnünk is kellett, mert a nap kezdett egyre jobban tűzni, és nyílt terepen fogunk gyűjteni.

Az irtáson már forróság volt, nem kellett csodálkozni, hogy negyed óra múltán már mindannyian az erdő szélén voltunk ismét, a fák alatt. Nagy kristályokat, illetve érces anyagot nem találtunk, pedig érdekesek voltak  a kövek, gyakori volt a színtisztán apró kvarckristályokból összeálló kőzet, illetve a papírpát utáni álalak. Közben néha távoli morajlásokat hallottunk, de nem láttunk semmi aggasztót, úgyhogy szép nyugodtan visszamentünk a kocsihoz.

Legurultunk a Teréz-táróig, mert Józsi megígérte, hogy kívánságunkra mutat nekünk egy jó büdös meddőhányót. A büdösség biztos jele annak, hogy a meddőhányó érces anyagot is tartalmaz. Ahogy megálltunk a kocsival, odaért a zivatar is. Kivártuk, hogy elálljon, utána elindultunk. Mielőtt elkezdtük volna az ereszkedést a Teréz-táró felé, megálltunk fotózni, mert a látvány fantasztikus volt. Az eső hatására a hegyek és az erdők “füstölni” kezdtek, hatalmas gőzfelhők emelkedtek mindenfelé, egészen földöntúli volt a látvány. Ekkor újra szakadni kezdett az eső, vissza a kocsiba, majd újabb fél óra várakozás után ismét elindultunk. A mellig érő vizes fűben teljesen eláztunk, közben ismét esni kezdett, de már nem volt érdemes visszafordulni. A Teréz-táró után 100 méterrel ott büdösködött a Csengő-bánya hatalmas meddőhányója, mi meg nekiálltunk keresgélni. Porrá szétesett bontott andezit fedi a hányót, követ a felszínen alig lehet találni, az eső, illetve az erdőben rekedt gőz miatt nem volt igazán fényes a hangulatunk, de jónéhány ércesnek tűnő darabot összeszedtünk, és el is pakoltunk, bár az eső miatt igazából nem tudtuk, mit találtunk.

Délután kettő lévén bementünk a Múzeum kávézóba egy jó kávéra, és haditanácsot tartottunk, hova menjünk még. Kőkaput találtuk ki, mert ott a védett területen tilos a gyűjtés, de hátha kihozott valami érdekeset az árvíz. Kishutához érve ismét szakadni kezdett az eső, és elsötétült minden. Áradó patak, kidőlt fák, földcsuszamlások végig a völgy mentén. A Kőkapu Hotelnél tiszta káosz fogadott bennünket. A csónakázótó félig már leeresztve, mivel az áradás feltöltötte hordalékkal, az út beszakadva, a patak mentén mindenfelé hordalék szétterítve. A zivatar éppen a fejünk felett volt, nem lett volna tanácsos kalapálni, ráadásul olyan sötét volt, mintha este kilenc lenne, pedig csak délután 3 volt.

Visszavittük hát Józsit Telkibányára, és mikor elbúcsúztunk tőle, vacogtunk a hidegtől.

Füstölgő hegyek A kánya-hegyi horpáknál Árnyékban Papírpát utáni kvarcok Füstkvarc
Hegyikristály a Kánya-hegyről A Teréz-táró felújított bejárata A Csengő-bánya meddőjén    

A hőség harmadik napja

július 09, 2010 Szerző: gábor Címke: , , Nincs megjegyzés →

A harmadik zempléni napunkon még mindig forróságot jeleztek előre, így már reggel hétkor úton voltunk Komlóska felé, hogy még a reggeli hűvösben elérjük célunkat.

Ezidáig nem láttunk a hegyek között komolyabb árvízi károkat, de most Háromhuta és Erdőhorváti között elképedve néztük, mit művelt az egyébként szelíd Tolcsva-patak. Feltépett meder, kidőlt fák, rengeteg szikla egymás hegyén-hátán, aztán még láttunk egy komoly földcsuszamlást is. Elhatároztuk, hogy visszafelé menet megnézzük az egyik köves zátonyt.

Mielőtt elértük volna Komlóskát, még megálltunk a Pusztavár-hegynél körülnézni. Az erdőbényei oldal felől felvezető út alját szikláig lecsupaszította a lezúduló víz, feljebb “csak” fél méter mélyre rágta a keréknyomokat. Sok kimosott kő hevert mindenütt, csak válogatni kellett. Régebben itt csak kalcedonokat találtunk, most viszont rengeteg álalakos anyagot találtunk (aragonit, kalcit és mordenit utáni). A reggeli órák ellenére a hőmérséklet gyorsan szökött felfelé, jobbnak láttuk nem időzni tovább.

Komlóska végén, a ruszin tájháznál álltunk meg, mert a Szkalka és a Barlang-hegy közötti kis patak medrét akartuk megnézni. Talán jobb lett volna a fűrésztelepnél megállni, mivel így rögtön félresikerült a terv, és a patakvölgy helyett egy gerincre jutottunk, és egyenesen a Barlang-hegy csúcsa felé kaptattunk a hőségben egyre megterhelőbb emelkedőn. Mivel semmilyen út nem ágazott el balra a patak felé, kénytelenek voltunk továbbmenni, de közben azért szép kék kalcedonokat gyűjtöttünk. A Szkalka-nyereg magasságában végre keresztutat találtunk, így becélozhattuk a Szkalkát, és kereshettük a térkép szerinti következő keresztutat, ahol bal felé fordulva lejuthatunk a völgybe. Persze ennek az útnak sem volt nyoma, így hamarosan már a Szkalka északi oldalán kaptattunk felfelé. Elég magasra felmásztunk, mire végre találtunk egy keletre vezető utat, 100 méter után azonban az út gyakorlatilag eltűnt, és Regina kezdett nagyon ideges lenni. Utat kerestünk hát a bozótosban, és végre találtunk is egyet, amit hamarosan be is lehetett azonosítani a térképen. Így aztán eljutottunk a volt bentonit-táróig, ahonnan leereszkedtünk a faluba. Az eredeti célunkat kb. 200-500 méteres sugarú körben körbejárkáltuk, kudarcnak is nevezhetnénk (vagy másnak 🙂 ), ha nem gyűjtöttünk volna így is eleget.

A forróságtól eléggé kimerültünk, ezért délben elbújtunk a Tolcsva-patak völgyében, félúton Erdőhorváti és Háromhuta között. A patak még mindig bővizű, de tiszta volt, telis-tele kövekkel. A parti fák gyökereit az áradás teljesen kimosta és lehántotta, nem volt szívderítő látvány. Egy-két érdekes követ találtunk (például az egyik tele volt szép stelleritekkel), aztán előkerült néhány darab hutaüveg is. A valamikori üveghutáktól egészen idáig görgette az akvamarinkék és smaragdzöld 3-4 cm-es üvegdarabokat a víz.

Délután már nem vállaltunk be nagyobb menetet, felmentünk az Újhuta feletti Flórika-forráshoz mordenitet keresni. Mordenit nem nagyon volt, de Móni mindjárt talált egy gyerekfejnyi fekete-barna opált. Átkutattuk a kis kőfejtőt, és még pár kisebb darab előjött, de a forrását nem találtuk meg. A kőfejtő melletti patakmeder hordalékát is átnéztük, rengeteg szurokkő hevert szanaszét, a félhomályban először obszidiánnak tűntek. Még mindig iszonyú meleg volt, és minden árnyékos részen azonnal támadtak a szúnyogok, így innen is elmenekültünk. Még volt egy kósza ötletünk, hogy Újhuta elején bemegyünk a Mária-kút felé, de mivel az áradás szétrombolta a útpadkát, nem tudtunk megállni, a kedvünk is elment, így erre a napra befejeztük.

Méretes példány a pusztavári földúton A kimosott földút Variációk álalakra Variációk álalakra Úton a Szkalka-réten
Hűsölés és ebéd a Tolcsva-pataknál A patak munkája a gyökereken Stellerit a patakpartról Kőfejtő a Flórika-forrásnál Opál a Flórika-forrástól