logo

monstone-blog

Subscribe

Archívum 2010 június

A Veresvíz-patak

június 29, 2010 Szerző: gábor Címke: , , 2 hozzászólás →

Erre a napra az időjósok egymást túllicitálva próbáltak elriasztani a szabadban tartózkodástól, 32-35°C fokot és kőkemény napsütést jeleztek előre. Nem engedhettük meg magunknak, hogy ne menjünk sehova, ezért a Telkibánya melletti Veresvíz-patak völgyét néztük ki, illetve az onnan induló horpamező egy részét.

Egypárszor már jártunk erre, de a patak még sohasem volt ilyen kellemes. A ragyogóra sikált mederben bőven folyt a kristálytiszta víz, az áradások kiterjedt zátonyokat raktak le a tisztára mosott kövekből.  Egy helyen aztán egy pillanatra elakadt a lélegzetünk: az utunkat keresztező patakban két középkori ércőrlő malomkő feküdt egymás mellett. Legalább 5-600 év rétegeit tárta fel a víz, a malomkő pár az őrlőiszap rétegbe volt beágyazódva. Egy darabig fotózgattuk, meg szedtünk egy kis iszapmintát, aztán a régi meddőhányók mentén felbaktattunk a Veresvízi-altáróig.

Innen a Kánya-hegy irányában húzódik a táróhoz kapcsolható horpamező, aminek a legelejét néztük ki. Amikor legelőször erre jártunk, nem tudtunk eljutni a horpákig a bozótos miatt, azóta nőtt már annyit az erdő, hogy be lehetett menni.

A meleg szélcsenddel és magas páratartalommal párosult, minden hirtelen mozdulatra elöntött bennünket az izzadtság, egy idő után már nem volt energiánk elhessegetni a több ezer szúnyogot. Telérkvarcot szinte nem is találtunk, pedig aztán mindenféle kőzettípus hevert a hányón. Bontott andezitben piritet és kloritot találtunk, Móni pedig olyat kalapált ki, amire senki sem számított, egy riolittufa darabból kagylót és csigákat. Aztán előkerült néhány érces darab is, de jobbára csak markazit volt bennük. Négy horpát néztünk át, és ha nem lett volna ilyen dögmeleg, mentünk volna feljebb is. Így viszont inkább visszamentünk a patak mellé a hideg vízben turkálni. Nagy durranást nem vártunk, inkább csak jólesett bogarászni az érdekes kődarabok között. Annak azonban nagyon megörültünk, amikor a malomkövek alatti részen szép kék-zöld-szürke középkori üvegesedett kohósalakot sikerült találni. Nem ásvány ugyan, de mégis ritka ipartörténeti emlék, ami árulkodik a régi mesterek technológiájáról.

Kora délután bementünk Telkibányára a Múzeum kávézóba, amit sohasem hagyunk ki., ha itt járunk. Nagy örömünkre Bartók Józsi már ott kávézott éppen, így gyorsan elújságoltuk neki az őrlőköveket. Már tudott róla, és már szervezték, hogy valamilyen úton-módon behozzák a múzeumba. Mivel ügyfelekkel volt, sokat nem beszélgettünk, csak annyit, hogy két nap múlva együtt elmegyünk gyűjteni, aztán felkerekedtünk, hogy még egy kicsit körülnézzünk a Kéked melletti Hosszú-völgyben.

Odaérve Regina kereste a hidat, amire régebbről emlékezett, de az nem volt meg. Aztán darabokban találtuk meg egy húsz méteres szakaszon szétszórva. Sok kő volt, de nehéz volt a járás a mederben, néha nagyokat bukdácsoltunk. Szúnyogok meg milliószám. Szép feketés (mangános) alapszínű kalcedonos-opálos tömböket találtunk, amikbe időnként tűzopál települt, mást nem is kerestünk, aztán kimenekültünk a szúnyogfelhőből, és visszamentünk Mogyoróskára, ahol kedvünkre vakarózhattunk.

Középkori malomkövek a patakban Zátonyok Konczfalva romjai A Veresvízi-táró beomlott bejárata Hamubasült kagyló
Kohósalak a patakból A salak egy részlete Hosszú-völgyi zsákmány    

Zemplén, árvíz(ek) után

június 22, 2010 Szerző: móni Címke: , , Nincs megjegyzés →

Na, az időjárás már megint majdnem beleszólt az esedékes zempléni utunkba. Egyrészt éppen csak levonulóban volt az eddigi legnagyobb árvíz a Sajón és a Hernádon, megnehezítve a célunk megközelítését, másrészt kánikulát ígértek az itt töltendő 5 napunkra, ami viszont néhány lelőhely felkeresését zárta ki. Az eredeti “A” “B” “C” terveinkből így nem sok maradhatott, de megállapodtunk, hogy minden napot a lehető legkorábban kezdünk, max. 10 óráig maradunk a tűző napon, utána pedig arra koncentrálunk, mit mostak ki a patakok a földből a hűvös völgyekben.
És mindezek után a “ZS”, spontán tervek domináltak.

Hajnalban indultunk hát Pestről, hogy az egyik ígéretes lelőhelyre, a rátkai kövült nádas antimonitos részére még korán érjünk. Éppen megnyitották újra a Miskolcot elkerülő utat, így nem kényszerültünk nagyobb kerülőre, viszont szembesültünk a még mindig vízben álló házakkal, éreztük a visszamaradt posvány szagát, láttuk a fáradt, szivattyúzó embereket, és láttuk a legmagasabb vízállást jelző szürke iszapréteget a fákon, bokrokon. Ez aztán végig is kísérte az egész utat, nem volt olyan nap, amikor ne találkoztunk volna a víz ilyen-olyan pusztításával. De végül is egy kisebb kerülőúttal átjutottunk a Hernádon is, és innen már pillanatok alatt Rátkán voltunk.

Regina volt a vezetőnk, mivel mi most jártunk itt először, közölte is velünk, hogy itt egy hatalmas gödörnek kell lennie, de mi nem láttunk mást csak jókorára nőtt füvet és bokrokat. A dzsumbujban való rövid kóválygás után azért csak megpillantottuk a tényleg nagy bányagödör szélét, és találtunk egy rég elhagyott utat is, ami a célunkhoz vezetett. Rövid tájékozódás után találtunk egy megfelelő helyet a kalapáláshoz, volt sok-sok kő, és nem mellékesen bokrok, fák tövében némi árnyék, mert időközben már egyre erősebben lehetett érezni a napot. Én rögtön be is fészkeltem egy ilyen árnyékos foltra, és megpróbáltam bebizonyítani az elméletemet, hogy árnyékos helyen sokkal szebb ásványokat lehet találni. Gábor viszont pont a legnaposabb helyen ütött szét egy nagyobb kőkoloncot, és el kell ismernem, ezzel rögtön meg döntötte az elméletemet, mert innen kerültek ki a legszebb, legnagyobb antimonit, sztibikonit példányok, mégpedig meglepően sokszor piros színezéssel (cinnabarit vagy realgár, a narancsos színezete miatt inkább realgárra tippelünk). Azért Reginával mi sem maradtunk zsákmány nélkül, viszont hamarosan be kellett fejeznünk az itteni ténykedésünket, mivel a rekkenő hőségtől már ömlött rólunk a víz, ez pedig különösen tetszett a támadó szúnyogok hadának.

Dél után elindultunk hát, hogy elfoglaljuk a szállásunkat Mogyoróskán, és délutánra már csak a közeli Serfőző-patak völgyét iktattuk be, bízva abban, hogy itt valamivel emberibb lesz a meleg. Itt azért nem volt túl sok sikerélményünk, bár akadt némi zeolit, nem voltak szépek, no meg eléggé le is van gyűjtve a hely. Azért jól elszórakoztunk az utat borító metamorf (talán tiszai?) kavicsokkal, és így el is telt az első napunk.
Még este volt egy nagy csatánk a szúnyogokkal, amit legnagyobb sajnálatunkra nem mi nyertünk meg.

Sztibikonit Rátkáról Antimonit Rátkáról Alig látszik a bányagödör Árnyékban Mogyoróska
A Serfőző-patak völgye        

Szerencse kell…

június 07, 2010 Szerző: gábor Címke: , , Nincs megjegyzés →

Jónéhány gyűjtőben olyan elképzelés alakult ki, miszerint úgy kell gyűjteni, hogy valaki, aki ismeri a helyet, odavezeti őket kocsival, majd a járműtől maximum 200 méterre megmutatja a helyet, ahol minden csillog-villog a gyönyörű ásványoktól, esetleg kapnak egy térképet, ahol egy piros X jelöli a tuti helyet. Legtöbben persze a pénzt és az időt sajnálják és nem kívánnak kockáztatni, ezért unos-untalan a biztos helyeket járják, és ott rendre belefutnak más gyűjtőkbe, főleg olyanokba, akik árbevételt remélnek a példányaikból, és ilyenkor némiképp ellenséges hangulat alakul ki a helyen.

Persze mi is megpróbáljuk az esélyeinket növelni, információkat próbálunk szerezni más gyűjtőktől, kutatjuk a régi feljegyzéseket (főleg Regina). Az így talált lelőhelyek cseppet sem hasonlítanak a tuti helyekre, itt bizony sokat kell mászkálni, keresgélni, és bizony nagy szükség van némi szerencsére is.

A mátrai túránk harmadik napján Regina bemutatta, hogyan kell szerencsésnek lenni. Ezen a napon a Recsk és Sirok közötti Hosszú-völgybe indultunk, mivel a tavalyi túránk során Regina talált ott egy termésréz darabot, és most meg akartuk keresni a forrását. Részletesnek tűnő leírás alapján vágtunk neki az útnak, de az a bizonyos piros X nagyon hiányzott a térképről.

A Hosszú-völgy bevezető szakaszán sártenger, majd egy elmosott híd fogadott bennünket, de beljebb is elég zilált volt a patakmeder, a víz pedig hol a mederben, hol a felette lévő úton folyt, de azért tudtunk haladni. El is jutottunk a Galambos-tanyáig, ami néhány növényzettel benőtt falmaradványt jelent, itt kellett volna lennie egy vízmosásnak, ahol a rezek teremnek. Na de hol ? A valamikori tarvágás helyén felnőtt iszonyú bozótosban, vagy a mocsáron túl a másik oldalon ? Vagy a vízmosás nem is vízmosás, hanem oldalvölgy ? Az utóbbi feltételezést választottuk, mivel az 500 méterre lévő oldalvölgyben nem volt bozót, és a víz szép narancsbarna volt, ami akár oldott ércet is jelenthetett volna.

Egy darabig együtt másztunk felfelé, de aztán előrementem felderíteni, és kis híján felmásztam a hegy tetejére, de nem találtam még csak olyan követ sem, ami az egy centit meghaladta volna, úgyhogy visszaereszkedtünk.

Fotótéma azért akadt: rengeteg acélkék ganajtúró bogár gyűlt össze egy helyen, szinte teljesen befedték a vágyaik tárgyát képező ázott kakát. Elég bátor asszociáció alapján el is neveztük a kompozíciót azuritos koprolitnak (koprolit= megkövesedett őskaki). Később Móni lencsevégre kapott egy igazi szörnyeteget, egy nagy farontó lepke (Cossus cossus) 10 cm-es hernyója keresztezte utunkat.

Négy kilométer botorkálás után az eredmény nulla volt. Megálltunk egy kis gázlónál kotorászni, Regina megkotorta a patak hordalékát és máris talált egy termésrezet ! Azonnal elkapott minket is a rézláz, és már markolásztuk is két kézzel a sarat. Regina a következő öt percben még négy darabot talált, mi meg semmit…. Egy óra múlva még mindig semmit… Nem baj, jutott mindenkinek.

Visszafelé a völgy elején még megállapítottuk, hogy az epidotos oldalvölgyet teljesen legyűjtötték, a sok téglapiros radiolarit tömbből, amik az epidotot tartalmazták, egy sem maradt.

Maradt még annyi időnk, hogy átmenjünk Parádfürdőre, az Egyesség-táró mellé richelsdorfitot keresni. A szanatórium feletti felső timsós medence mögötti meredélyen gyűjtők százai jártak már, nem igazán bíztunk a szerencsénkben. Kis színes darabok néha akadtak, Regina adagolta elém a köveket aprításra, közben leült egy szép lapos kőre, ami szintén gyanús volt, de egyben kényelmes is, így azt csak a gyűjtés végén szabadott szétzúzni. A végén Regina leszállt a kőről, és az első csapásra kékség tűnt a szemünkbe. Ezt a mákot ! Richelsdorfit, méghozzá olivenittel és tennantittal ! Szétvertük az egész követ, elosztottuk, aztán véget vetettünk a napnak.

Mi Mónival egész nap szinte semmit sem találtunk, pedig ugyanott, ugyanakkor gyűjtöttünk mint Regina.

Na igen, szerencse is kell…

Termésréz a Hosszú-völgyből. Regina gyűjtése Első híd helye Második híd A Hosszú-völgy Epidotos tömb a patakban
A Galambos-tanya romjai Amíg mi keresgéltünk, mások bőszen dolgoztak Ez az ujjnyi kukac a Nagy Farontó lepke hernyója Parádfürdői tímsós medence maradványai. Jobboldalán a gyűjtőhely Parásfürdői gyűjtés