logo

monstone-blog

Subscribe

Blog Archívum

A hőség harmadik napja

július 09, 2010 Szerző: gábor Címke: , , Nincs megjegyzés →

A harmadik zempléni napunkon még mindig forróságot jeleztek előre, így már reggel hétkor úton voltunk Komlóska felé, hogy még a reggeli hűvösben elérjük célunkat.

Ezidáig nem láttunk a hegyek között komolyabb árvízi károkat, de most Háromhuta és Erdőhorváti között elképedve néztük, mit művelt az egyébként szelíd Tolcsva-patak. Feltépett meder, kidőlt fák, rengeteg szikla egymás hegyén-hátán, aztán még láttunk egy komoly földcsuszamlást is. Elhatároztuk, hogy visszafelé menet megnézzük az egyik köves zátonyt.

Mielőtt elértük volna Komlóskát, még megálltunk a Pusztavár-hegynél körülnézni. Az erdőbényei oldal felől felvezető út alját szikláig lecsupaszította a lezúduló víz, feljebb “csak” fél méter mélyre rágta a keréknyomokat. Sok kimosott kő hevert mindenütt, csak válogatni kellett. Régebben itt csak kalcedonokat találtunk, most viszont rengeteg álalakos anyagot találtunk (aragonit, kalcit és mordenit utáni). A reggeli órák ellenére a hőmérséklet gyorsan szökött felfelé, jobbnak láttuk nem időzni tovább.

Komlóska végén, a ruszin tájháznál álltunk meg, mert a Szkalka és a Barlang-hegy közötti kis patak medrét akartuk megnézni. Talán jobb lett volna a fűrésztelepnél megállni, mivel így rögtön félresikerült a terv, és a patakvölgy helyett egy gerincre jutottunk, és egyenesen a Barlang-hegy csúcsa felé kaptattunk a hőségben egyre megterhelőbb emelkedőn. Mivel semmilyen út nem ágazott el balra a patak felé, kénytelenek voltunk továbbmenni, de közben azért szép kék kalcedonokat gyűjtöttünk. A Szkalka-nyereg magasságában végre keresztutat találtunk, így becélozhattuk a Szkalkát, és kereshettük a térkép szerinti következő keresztutat, ahol bal felé fordulva lejuthatunk a völgybe. Persze ennek az útnak sem volt nyoma, így hamarosan már a Szkalka északi oldalán kaptattunk felfelé. Elég magasra felmásztunk, mire végre találtunk egy keletre vezető utat, 100 méter után azonban az út gyakorlatilag eltűnt, és Regina kezdett nagyon ideges lenni. Utat kerestünk hát a bozótosban, és végre találtunk is egyet, amit hamarosan be is lehetett azonosítani a térképen. Így aztán eljutottunk a volt bentonit-táróig, ahonnan leereszkedtünk a faluba. Az eredeti célunkat kb. 200-500 méteres sugarú körben körbejárkáltuk, kudarcnak is nevezhetnénk (vagy másnak 🙂 ), ha nem gyűjtöttünk volna így is eleget.

A forróságtól eléggé kimerültünk, ezért délben elbújtunk a Tolcsva-patak völgyében, félúton Erdőhorváti és Háromhuta között. A patak még mindig bővizű, de tiszta volt, telis-tele kövekkel. A parti fák gyökereit az áradás teljesen kimosta és lehántotta, nem volt szívderítő látvány. Egy-két érdekes követ találtunk (például az egyik tele volt szép stelleritekkel), aztán előkerült néhány darab hutaüveg is. A valamikori üveghutáktól egészen idáig görgette az akvamarinkék és smaragdzöld 3-4 cm-es üvegdarabokat a víz.

Délután már nem vállaltunk be nagyobb menetet, felmentünk az Újhuta feletti Flórika-forráshoz mordenitet keresni. Mordenit nem nagyon volt, de Móni mindjárt talált egy gyerekfejnyi fekete-barna opált. Átkutattuk a kis kőfejtőt, és még pár kisebb darab előjött, de a forrását nem találtuk meg. A kőfejtő melletti patakmeder hordalékát is átnéztük, rengeteg szurokkő hevert szanaszét, a félhomályban először obszidiánnak tűntek. Még mindig iszonyú meleg volt, és minden árnyékos részen azonnal támadtak a szúnyogok, így innen is elmenekültünk. Még volt egy kósza ötletünk, hogy Újhuta elején bemegyünk a Mária-kút felé, de mivel az áradás szétrombolta a útpadkát, nem tudtunk megállni, a kedvünk is elment, így erre a napra befejeztük.

Méretes példány a pusztavári földúton A kimosott földút Variációk álalakra Variációk álalakra Úton a Szkalka-réten
Hűsölés és ebéd a Tolcsva-pataknál A patak munkája a gyökereken Stellerit a patakpartról Kőfejtő a Flórika-forrásnál Opál a Flórika-forrástól

A Veresvíz-patak

június 29, 2010 Szerző: gábor Címke: , , 2 hozzászólás →

Erre a napra az időjósok egymást túllicitálva próbáltak elriasztani a szabadban tartózkodástól, 32-35°C fokot és kőkemény napsütést jeleztek előre. Nem engedhettük meg magunknak, hogy ne menjünk sehova, ezért a Telkibánya melletti Veresvíz-patak völgyét néztük ki, illetve az onnan induló horpamező egy részét.

Egypárszor már jártunk erre, de a patak még sohasem volt ilyen kellemes. A ragyogóra sikált mederben bőven folyt a kristálytiszta víz, az áradások kiterjedt zátonyokat raktak le a tisztára mosott kövekből.  Egy helyen aztán egy pillanatra elakadt a lélegzetünk: az utunkat keresztező patakban két középkori ércőrlő malomkő feküdt egymás mellett. Legalább 5-600 év rétegeit tárta fel a víz, a malomkő pár az őrlőiszap rétegbe volt beágyazódva. Egy darabig fotózgattuk, meg szedtünk egy kis iszapmintát, aztán a régi meddőhányók mentén felbaktattunk a Veresvízi-altáróig.

Innen a Kánya-hegy irányában húzódik a táróhoz kapcsolható horpamező, aminek a legelejét néztük ki. Amikor legelőször erre jártunk, nem tudtunk eljutni a horpákig a bozótos miatt, azóta nőtt már annyit az erdő, hogy be lehetett menni.

A meleg szélcsenddel és magas páratartalommal párosult, minden hirtelen mozdulatra elöntött bennünket az izzadtság, egy idő után már nem volt energiánk elhessegetni a több ezer szúnyogot. Telérkvarcot szinte nem is találtunk, pedig aztán mindenféle kőzettípus hevert a hányón. Bontott andezitben piritet és kloritot találtunk, Móni pedig olyat kalapált ki, amire senki sem számított, egy riolittufa darabból kagylót és csigákat. Aztán előkerült néhány érces darab is, de jobbára csak markazit volt bennük. Négy horpát néztünk át, és ha nem lett volna ilyen dögmeleg, mentünk volna feljebb is. Így viszont inkább visszamentünk a patak mellé a hideg vízben turkálni. Nagy durranást nem vártunk, inkább csak jólesett bogarászni az érdekes kődarabok között. Annak azonban nagyon megörültünk, amikor a malomkövek alatti részen szép kék-zöld-szürke középkori üvegesedett kohósalakot sikerült találni. Nem ásvány ugyan, de mégis ritka ipartörténeti emlék, ami árulkodik a régi mesterek technológiájáról.

Kora délután bementünk Telkibányára a Múzeum kávézóba, amit sohasem hagyunk ki., ha itt járunk. Nagy örömünkre Bartók Józsi már ott kávézott éppen, így gyorsan elújságoltuk neki az őrlőköveket. Már tudott róla, és már szervezték, hogy valamilyen úton-módon behozzák a múzeumba. Mivel ügyfelekkel volt, sokat nem beszélgettünk, csak annyit, hogy két nap múlva együtt elmegyünk gyűjteni, aztán felkerekedtünk, hogy még egy kicsit körülnézzünk a Kéked melletti Hosszú-völgyben.

Odaérve Regina kereste a hidat, amire régebbről emlékezett, de az nem volt meg. Aztán darabokban találtuk meg egy húsz méteres szakaszon szétszórva. Sok kő volt, de nehéz volt a járás a mederben, néha nagyokat bukdácsoltunk. Szúnyogok meg milliószám. Szép feketés (mangános) alapszínű kalcedonos-opálos tömböket találtunk, amikbe időnként tűzopál települt, mást nem is kerestünk, aztán kimenekültünk a szúnyogfelhőből, és visszamentünk Mogyoróskára, ahol kedvünkre vakarózhattunk.

Középkori malomkövek a patakban Zátonyok Konczfalva romjai A Veresvízi-táró beomlott bejárata Hamubasült kagyló
Kohósalak a patakból A salak egy részlete Hosszú-völgyi zsákmány    

Zemplén, árvíz(ek) után

június 22, 2010 Szerző: móni Címke: , , Nincs megjegyzés →

Na, az időjárás már megint majdnem beleszólt az esedékes zempléni utunkba. Egyrészt éppen csak levonulóban volt az eddigi legnagyobb árvíz a Sajón és a Hernádon, megnehezítve a célunk megközelítését, másrészt kánikulát ígértek az itt töltendő 5 napunkra, ami viszont néhány lelőhely felkeresését zárta ki. Az eredeti “A” “B” “C” terveinkből így nem sok maradhatott, de megállapodtunk, hogy minden napot a lehető legkorábban kezdünk, max. 10 óráig maradunk a tűző napon, utána pedig arra koncentrálunk, mit mostak ki a patakok a földből a hűvös völgyekben.
És mindezek után a “ZS”, spontán tervek domináltak.

Hajnalban indultunk hát Pestről, hogy az egyik ígéretes lelőhelyre, a rátkai kövült nádas antimonitos részére még korán érjünk. Éppen megnyitották újra a Miskolcot elkerülő utat, így nem kényszerültünk nagyobb kerülőre, viszont szembesültünk a még mindig vízben álló házakkal, éreztük a visszamaradt posvány szagát, láttuk a fáradt, szivattyúzó embereket, és láttuk a legmagasabb vízállást jelző szürke iszapréteget a fákon, bokrokon. Ez aztán végig is kísérte az egész utat, nem volt olyan nap, amikor ne találkoztunk volna a víz ilyen-olyan pusztításával. De végül is egy kisebb kerülőúttal átjutottunk a Hernádon is, és innen már pillanatok alatt Rátkán voltunk.

Regina volt a vezetőnk, mivel mi most jártunk itt először, közölte is velünk, hogy itt egy hatalmas gödörnek kell lennie, de mi nem láttunk mást csak jókorára nőtt füvet és bokrokat. A dzsumbujban való rövid kóválygás után azért csak megpillantottuk a tényleg nagy bányagödör szélét, és találtunk egy rég elhagyott utat is, ami a célunkhoz vezetett. Rövid tájékozódás után találtunk egy megfelelő helyet a kalapáláshoz, volt sok-sok kő, és nem mellékesen bokrok, fák tövében némi árnyék, mert időközben már egyre erősebben lehetett érezni a napot. Én rögtön be is fészkeltem egy ilyen árnyékos foltra, és megpróbáltam bebizonyítani az elméletemet, hogy árnyékos helyen sokkal szebb ásványokat lehet találni. Gábor viszont pont a legnaposabb helyen ütött szét egy nagyobb kőkoloncot, és el kell ismernem, ezzel rögtön meg döntötte az elméletemet, mert innen kerültek ki a legszebb, legnagyobb antimonit, sztibikonit példányok, mégpedig meglepően sokszor piros színezéssel (cinnabarit vagy realgár, a narancsos színezete miatt inkább realgárra tippelünk). Azért Reginával mi sem maradtunk zsákmány nélkül, viszont hamarosan be kellett fejeznünk az itteni ténykedésünket, mivel a rekkenő hőségtől már ömlött rólunk a víz, ez pedig különösen tetszett a támadó szúnyogok hadának.

Dél után elindultunk hát, hogy elfoglaljuk a szállásunkat Mogyoróskán, és délutánra már csak a közeli Serfőző-patak völgyét iktattuk be, bízva abban, hogy itt valamivel emberibb lesz a meleg. Itt azért nem volt túl sok sikerélményünk, bár akadt némi zeolit, nem voltak szépek, no meg eléggé le is van gyűjtve a hely. Azért jól elszórakoztunk az utat borító metamorf (talán tiszai?) kavicsokkal, és így el is telt az első napunk.
Még este volt egy nagy csatánk a szúnyogokkal, amit legnagyobb sajnálatunkra nem mi nyertünk meg.

Sztibikonit Rátkáról Antimonit Rátkáról Alig látszik a bányagödör Árnyékban Mogyoróska
A Serfőző-patak völgye        

Szerencse kell…

június 07, 2010 Szerző: gábor Címke: , , Nincs megjegyzés →

Jónéhány gyűjtőben olyan elképzelés alakult ki, miszerint úgy kell gyűjteni, hogy valaki, aki ismeri a helyet, odavezeti őket kocsival, majd a járműtől maximum 200 méterre megmutatja a helyet, ahol minden csillog-villog a gyönyörű ásványoktól, esetleg kapnak egy térképet, ahol egy piros X jelöli a tuti helyet. Legtöbben persze a pénzt és az időt sajnálják és nem kívánnak kockáztatni, ezért unos-untalan a biztos helyeket járják, és ott rendre belefutnak más gyűjtőkbe, főleg olyanokba, akik árbevételt remélnek a példányaikból, és ilyenkor némiképp ellenséges hangulat alakul ki a helyen.

Persze mi is megpróbáljuk az esélyeinket növelni, információkat próbálunk szerezni más gyűjtőktől, kutatjuk a régi feljegyzéseket (főleg Regina). Az így talált lelőhelyek cseppet sem hasonlítanak a tuti helyekre, itt bizony sokat kell mászkálni, keresgélni, és bizony nagy szükség van némi szerencsére is.

A mátrai túránk harmadik napján Regina bemutatta, hogyan kell szerencsésnek lenni. Ezen a napon a Recsk és Sirok közötti Hosszú-völgybe indultunk, mivel a tavalyi túránk során Regina talált ott egy termésréz darabot, és most meg akartuk keresni a forrását. Részletesnek tűnő leírás alapján vágtunk neki az útnak, de az a bizonyos piros X nagyon hiányzott a térképről.

A Hosszú-völgy bevezető szakaszán sártenger, majd egy elmosott híd fogadott bennünket, de beljebb is elég zilált volt a patakmeder, a víz pedig hol a mederben, hol a felette lévő úton folyt, de azért tudtunk haladni. El is jutottunk a Galambos-tanyáig, ami néhány növényzettel benőtt falmaradványt jelent, itt kellett volna lennie egy vízmosásnak, ahol a rezek teremnek. Na de hol ? A valamikori tarvágás helyén felnőtt iszonyú bozótosban, vagy a mocsáron túl a másik oldalon ? Vagy a vízmosás nem is vízmosás, hanem oldalvölgy ? Az utóbbi feltételezést választottuk, mivel az 500 méterre lévő oldalvölgyben nem volt bozót, és a víz szép narancsbarna volt, ami akár oldott ércet is jelenthetett volna.

Egy darabig együtt másztunk felfelé, de aztán előrementem felderíteni, és kis híján felmásztam a hegy tetejére, de nem találtam még csak olyan követ sem, ami az egy centit meghaladta volna, úgyhogy visszaereszkedtünk.

Fotótéma azért akadt: rengeteg acélkék ganajtúró bogár gyűlt össze egy helyen, szinte teljesen befedték a vágyaik tárgyát képező ázott kakát. Elég bátor asszociáció alapján el is neveztük a kompozíciót azuritos koprolitnak (koprolit= megkövesedett őskaki). Később Móni lencsevégre kapott egy igazi szörnyeteget, egy nagy farontó lepke (Cossus cossus) 10 cm-es hernyója keresztezte utunkat.

Négy kilométer botorkálás után az eredmény nulla volt. Megálltunk egy kis gázlónál kotorászni, Regina megkotorta a patak hordalékát és máris talált egy termésrezet ! Azonnal elkapott minket is a rézláz, és már markolásztuk is két kézzel a sarat. Regina a következő öt percben még négy darabot talált, mi meg semmit…. Egy óra múlva még mindig semmit… Nem baj, jutott mindenkinek.

Visszafelé a völgy elején még megállapítottuk, hogy az epidotos oldalvölgyet teljesen legyűjtötték, a sok téglapiros radiolarit tömbből, amik az epidotot tartalmazták, egy sem maradt.

Maradt még annyi időnk, hogy átmenjünk Parádfürdőre, az Egyesség-táró mellé richelsdorfitot keresni. A szanatórium feletti felső timsós medence mögötti meredélyen gyűjtők százai jártak már, nem igazán bíztunk a szerencsénkben. Kis színes darabok néha akadtak, Regina adagolta elém a köveket aprításra, közben leült egy szép lapos kőre, ami szintén gyanús volt, de egyben kényelmes is, így azt csak a gyűjtés végén szabadott szétzúzni. A végén Regina leszállt a kőről, és az első csapásra kékség tűnt a szemünkbe. Ezt a mákot ! Richelsdorfit, méghozzá olivenittel és tennantittal ! Szétvertük az egész követ, elosztottuk, aztán véget vetettünk a napnak.

Mi Mónival egész nap szinte semmit sem találtunk, pedig ugyanott, ugyanakkor gyűjtöttünk mint Regina.

Na igen, szerencse is kell…

Termésréz a Hosszú-völgyből. Regina gyűjtése Első híd helye Második híd A Hosszú-völgy Epidotos tömb a patakban
A Galambos-tanya romjai Amíg mi keresgéltünk, mások bőszen dolgoztak Ez az ujjnyi kukac a Nagy Farontó lepke hernyója Parádfürdői tímsós medence maradványai. Jobboldalán a gyűjtőhely Parásfürdői gyűjtés

Tiszta-far tető

május 31, 2010 Szerző: gábor Címke: , , Nincs megjegyzés →

Tavaly ősszel voltunk már Recsken a csákány-kői bányában, ahová bármikor szívesen visszamennénk, de most Regina engedélyt szerzett a Tiszta-far tető metabazalt kőfejtőjébe, ahol eddig viszonylag kevesen jártak, információ is csak elvétve található, így érdekesnek ígérkezett.

Nem tudtunk bemenni autóval egészen a bányáig, mert egy munkagép rendezte az árkot a vihar után, ezért gyalog indultunk befelé. Az első épületek előtt egy zsebkutya jelent meg, és borzasztóan örült nekünk. Kapott is vakarászást rendesen, de alig fért el rajta három kéz. Aztán újabb kutya tűnt fel, az már nagyobb volt, és egy kerítés mögött egy kaukázusit is láttunk. Ahogy beljebb értünk, kiderült, hogy a kerítés csak elöl van, és a kaukázusi oldalt szépen kiballagott, hogy jobban megnézzen bennünket. A két nagyobb kutya kíséretében ballagtunk fel az őr konténeréhez bejelentkezni, aki aztán közölte, hogy nem kell tartani a kutyáktól.

Amikor Regina az engedély kérte, mondták neki, hogy víz lesz a bányában, úgyhogy gumicsizmákat szereztünk, és vittünk magunkkal, de most kiderült, hogy inkább gumicsónak kellett volna, mert a kőfejtőt egy szép, nagy, zöld színű tó töltötte ki. Kezdtünk csalódottak lenni, de aztán a jobb oldalon átjárást találtunk egy szép széles peremre, ahol aztán kedvünkre gyűjtögethettünk. Az időjárás is végre kellemesre fordult, élveztük a gyűjtést, és érdekes, változatos, bár nem túl nagy ásványok kerültek elő szép sorban. Első látásra csak a kalcit tűnik fel, de figyelmesen nézve szép tiszta kvarcok vannak a kalcitra nőve, de találtunk piritet, kalcedont, gipszet és gipsz utáni kalcedon álalakokat is. Amikor már nem találtunk újabb ásványfajokat, szépen összecuccoltunk, és elindultunk a következő célponthoz, ami nem volt túl messze, hiszen a bánya területéről nyílik a Báj-patak völgye.

A Báj-patak völgye híres termésréz lelőhely volt a 19.-ik században, azóta nem sok hír jelent meg róla. A térképre nézve semmi különleges nem tűnik fel, de tudtuk, hogy valami katonai létesítmény van arrafelé, és sokáig le volt zárva a terület. A völgy bejáratánál lévő épületeket most is őrzik, de a bánya felől be lehet jutni a völgybe.

Nem számítottunk arra a látványra, ami a völgyben fogadott bennünket. Mindenütt kandeláberek, csővezetékek, látszólag sehová nem vezető lépcsők korláttal, hatalmas halomsírokra emlékeztető építmények lapos fémtetőkkel, elhagyott, romos építmények mindenfelé. A patak, amiben keresgélni akartunk, végig betonteknőben fut, és semmi sincs benne. Borzasztó, kísértet járta hely, nem volt kedvünk maradni egy percig sem, szinte futólépésben jöttünk kifelé. Később a neten kutatva megtudhattuk, hogy valamikor titkos üzemanyagbázis volt, de nem tudjuk miért hagyják itt rozsdásodni az erdőben ezt a száztonnányi vasat, miért nem akarják rendberakni a területet. Irány vissza, holnap újra jövünk Recskre.

Így néz ki a bánya a tóval ...de előtte meg kellett küzdenünk a bányakutyával a bányató a nyugati falnál azért gyűjthettünk a nyugati rész
gyűjtés elsősorban ilyen kalcitokat találtunk gyakoriak voltak a kvarcok is a kalciton ilyen vályúban folyik a Báj-patak titokzatos létesítmények a patak völgyében

Ismét gyűjtünk

május 30, 2010 Szerző: gábor Címke: , , Nincs megjegyzés →

Kedves ismerősünk, Kónya Peti doktori védésére kaptunk meghívást Miskolcra, és ez jó alkalomnak adódott, hogy utána négy napos gyűjtést szervezzünk a Mátrába. Nem gondoltuk volna, hogy az előtte való hétvégén a Yolanda ciklon jóvoltából szétázik az ország, azon belül is legjobban Borsod. Vegyes érzelmekkel indultunk Miskolcra, hiszen a hírek szerint még a város megközelítése is nehézkes lehet, de végül is nem volt semmi gond. Peti könnyedén megvédte a doktoriját, leadtunk néhány követ bevizsgálásra, és irány vissza, mert másnaptól gyűjtés.

Eredetileg Recsken akartunk kezdeni, de mivel ott is csak két napja oldották föl az árvíz miatti útzárat, inkább Gyöngyösoroszira mentünk, megnéztük, hogyan halad a rekultiváció a Károly-tárónál. Az erdőbe érve már rögtön kerülnünk kellett, mivel munkagép és teherautó állta el az utat. Megtudtuk, hogy a sok eső miatt feltört a bányavíz, és most a kialakult 12 méter mély kürtőt fel kell tölteni anyaggal.

A Károly-táró hányóját szépen elhordták már, csinos patak kanyargott keresztül a maradékon, benne szép lila ametiszt tömbökkel. Valamennyi érces anyag is került elő, de azok már túl régóta bomladoztak a hányó mélyén, nem voltak igazán jelentősek. Ennek ellenére szorgalmasan gyűjtöttünk, mert tisztában voltunk vele, hogy ide már többet nem jövünk, mert egy év múlva itt már semmi sem lesz, legfeljebb a patak moshat ki még néhány darabot.

A nap második felére a Száraz-patakot terveztük, de látva a felvezető út állapotát, inkább Mátraszentimre felé vettük az irányt, bízva abban, hogy ott is megindult a rekultiváció, és a megbolygatott hányón bármi előbukkanhat. Rendesen szakadt az eső, amikor odaértünk, de végül szerencsénk lett, mert mire a hányóra értünk, éppen elállt az eső. A hányóhoz még nem nyúltak, ugyanolyan volt, mint legutóbb. Négy srác kapirgált már ott, Regina azonnal megnézte, hogy találtak-e valamit, de csak két halvány ametisztjük volt, azt sem a hányón találták. Javasoltuk nekik a Károly-tárót, nem is haboztak sokat, már mentek is. Ametisztet tényleg nem lehetett már találni, inkább halványkék kalcedonokra vadásztunk, mert vizesen nagyon jól láthatóak, illetve érces darabokat kerestünk.Nem volt nagy szám, bár szép kalcit lenyomatokat találtunk, és csak később derült ki, hogy Regina egyik darabja antimonitot rejtett.

A bemelegítő napnak véget is vetettünk, irányt vettünk vissza a Budafoki bázisra.

ilyen ametiszteket lehet még találni a rekultivált hányó a rekultivált hányó kotorászás a patak még kimoshat újabb darabokat