logo

monstone-blog

Subscribe

Blog Archívum

A Veresvíz-patak

június 29, 2010 Szerző: gábor Címke: , , 2 hozzászólás →

Erre a napra az időjósok egymást túllicitálva próbáltak elriasztani a szabadban tartózkodástól, 32-35°C fokot és kőkemény napsütést jeleztek előre. Nem engedhettük meg magunknak, hogy ne menjünk sehova, ezért a Telkibánya melletti Veresvíz-patak völgyét néztük ki, illetve az onnan induló horpamező egy részét.

Egypárszor már jártunk erre, de a patak még sohasem volt ilyen kellemes. A ragyogóra sikált mederben bőven folyt a kristálytiszta víz, az áradások kiterjedt zátonyokat raktak le a tisztára mosott kövekből.  Egy helyen aztán egy pillanatra elakadt a lélegzetünk: az utunkat keresztező patakban két középkori ércőrlő malomkő feküdt egymás mellett. Legalább 5-600 év rétegeit tárta fel a víz, a malomkő pár az őrlőiszap rétegbe volt beágyazódva. Egy darabig fotózgattuk, meg szedtünk egy kis iszapmintát, aztán a régi meddőhányók mentén felbaktattunk a Veresvízi-altáróig.

Innen a Kánya-hegy irányában húzódik a táróhoz kapcsolható horpamező, aminek a legelejét néztük ki. Amikor legelőször erre jártunk, nem tudtunk eljutni a horpákig a bozótos miatt, azóta nőtt már annyit az erdő, hogy be lehetett menni.

A meleg szélcsenddel és magas páratartalommal párosult, minden hirtelen mozdulatra elöntött bennünket az izzadtság, egy idő után már nem volt energiánk elhessegetni a több ezer szúnyogot. Telérkvarcot szinte nem is találtunk, pedig aztán mindenféle kőzettípus hevert a hányón. Bontott andezitben piritet és kloritot találtunk, Móni pedig olyat kalapált ki, amire senki sem számított, egy riolittufa darabból kagylót és csigákat. Aztán előkerült néhány érces darab is, de jobbára csak markazit volt bennük. Négy horpát néztünk át, és ha nem lett volna ilyen dögmeleg, mentünk volna feljebb is. Így viszont inkább visszamentünk a patak mellé a hideg vízben turkálni. Nagy durranást nem vártunk, inkább csak jólesett bogarászni az érdekes kődarabok között. Annak azonban nagyon megörültünk, amikor a malomkövek alatti részen szép kék-zöld-szürke középkori üvegesedett kohósalakot sikerült találni. Nem ásvány ugyan, de mégis ritka ipartörténeti emlék, ami árulkodik a régi mesterek technológiájáról.

Kora délután bementünk Telkibányára a Múzeum kávézóba, amit sohasem hagyunk ki., ha itt járunk. Nagy örömünkre Bartók Józsi már ott kávézott éppen, így gyorsan elújságoltuk neki az őrlőköveket. Már tudott róla, és már szervezték, hogy valamilyen úton-módon behozzák a múzeumba. Mivel ügyfelekkel volt, sokat nem beszélgettünk, csak annyit, hogy két nap múlva együtt elmegyünk gyűjteni, aztán felkerekedtünk, hogy még egy kicsit körülnézzünk a Kéked melletti Hosszú-völgyben.

Odaérve Regina kereste a hidat, amire régebbről emlékezett, de az nem volt meg. Aztán darabokban találtuk meg egy húsz méteres szakaszon szétszórva. Sok kő volt, de nehéz volt a járás a mederben, néha nagyokat bukdácsoltunk. Szúnyogok meg milliószám. Szép feketés (mangános) alapszínű kalcedonos-opálos tömböket találtunk, amikbe időnként tűzopál települt, mást nem is kerestünk, aztán kimenekültünk a szúnyogfelhőből, és visszamentünk Mogyoróskára, ahol kedvünkre vakarózhattunk.

Középkori malomkövek a patakban Zátonyok Konczfalva romjai A Veresvízi-táró beomlott bejárata Hamubasült kagyló
Kohósalak a patakból A salak egy részlete Hosszú-völgyi zsákmány    

Zemplén, árvíz(ek) után

június 22, 2010 Szerző: móni Címke: , , Nincs megjegyzés →

Na, az időjárás már megint majdnem beleszólt az esedékes zempléni utunkba. Egyrészt éppen csak levonulóban volt az eddigi legnagyobb árvíz a Sajón és a Hernádon, megnehezítve a célunk megközelítését, másrészt kánikulát ígértek az itt töltendő 5 napunkra, ami viszont néhány lelőhely felkeresését zárta ki. Az eredeti “A” “B” “C” terveinkből így nem sok maradhatott, de megállapodtunk, hogy minden napot a lehető legkorábban kezdünk, max. 10 óráig maradunk a tűző napon, utána pedig arra koncentrálunk, mit mostak ki a patakok a földből a hűvös völgyekben.
És mindezek után a “ZS”, spontán tervek domináltak.

Hajnalban indultunk hát Pestről, hogy az egyik ígéretes lelőhelyre, a rátkai kövült nádas antimonitos részére még korán érjünk. Éppen megnyitották újra a Miskolcot elkerülő utat, így nem kényszerültünk nagyobb kerülőre, viszont szembesültünk a még mindig vízben álló házakkal, éreztük a visszamaradt posvány szagát, láttuk a fáradt, szivattyúzó embereket, és láttuk a legmagasabb vízállást jelző szürke iszapréteget a fákon, bokrokon. Ez aztán végig is kísérte az egész utat, nem volt olyan nap, amikor ne találkoztunk volna a víz ilyen-olyan pusztításával. De végül is egy kisebb kerülőúttal átjutottunk a Hernádon is, és innen már pillanatok alatt Rátkán voltunk.

Regina volt a vezetőnk, mivel mi most jártunk itt először, közölte is velünk, hogy itt egy hatalmas gödörnek kell lennie, de mi nem láttunk mást csak jókorára nőtt füvet és bokrokat. A dzsumbujban való rövid kóválygás után azért csak megpillantottuk a tényleg nagy bányagödör szélét, és találtunk egy rég elhagyott utat is, ami a célunkhoz vezetett. Rövid tájékozódás után találtunk egy megfelelő helyet a kalapáláshoz, volt sok-sok kő, és nem mellékesen bokrok, fák tövében némi árnyék, mert időközben már egyre erősebben lehetett érezni a napot. Én rögtön be is fészkeltem egy ilyen árnyékos foltra, és megpróbáltam bebizonyítani az elméletemet, hogy árnyékos helyen sokkal szebb ásványokat lehet találni. Gábor viszont pont a legnaposabb helyen ütött szét egy nagyobb kőkoloncot, és el kell ismernem, ezzel rögtön meg döntötte az elméletemet, mert innen kerültek ki a legszebb, legnagyobb antimonit, sztibikonit példányok, mégpedig meglepően sokszor piros színezéssel (cinnabarit vagy realgár, a narancsos színezete miatt inkább realgárra tippelünk). Azért Reginával mi sem maradtunk zsákmány nélkül, viszont hamarosan be kellett fejeznünk az itteni ténykedésünket, mivel a rekkenő hőségtől már ömlött rólunk a víz, ez pedig különösen tetszett a támadó szúnyogok hadának.

Dél után elindultunk hát, hogy elfoglaljuk a szállásunkat Mogyoróskán, és délutánra már csak a közeli Serfőző-patak völgyét iktattuk be, bízva abban, hogy itt valamivel emberibb lesz a meleg. Itt azért nem volt túl sok sikerélményünk, bár akadt némi zeolit, nem voltak szépek, no meg eléggé le is van gyűjtve a hely. Azért jól elszórakoztunk az utat borító metamorf (talán tiszai?) kavicsokkal, és így el is telt az első napunk.
Még este volt egy nagy csatánk a szúnyogokkal, amit legnagyobb sajnálatunkra nem mi nyertünk meg.

Sztibikonit Rátkáról Antimonit Rátkáról Alig látszik a bányagödör Árnyékban Mogyoróska
A Serfőző-patak völgye        

Utolsó nap Zemplénben

október 06, 2009 Szerző: gábor Címke: , , Nincs megjegyzés →

A meteorológusok egybehangzóan állították, hogy a közeledő front az éjszaka folyamán éri el ÉK-Magyarországot, és pár óra alatt átvonul, úgyhogy reggel tökéletesen nyugodtak voltunk, mikor szakadó esőre ébredtünk. Semmi gond, 8-kor reggeli, 10-kor indulás, addig eláll. Tízkor még mindig esett, sőt egyre sötétebb lett, és randa köd ülte meg a völgyet. Mivel délelőtt 10-kor az embert kirúgják a szállodából, útnak kellett indulnunk Erdőhorvátiba, és közben már sejtettük, hogy nem fog elállni az eső.

Erdőhorvátiban bár szakadt az eső, de nem volt köd, mivel a feltámadó erős szél elfújta. Remek volt. Ami csak kilógott az esőköpeny alól, az az első 100 méter után szarrá ázott, a Haragos-dűlő sara egyszerre tapadt és csúszott, többkilós sárkoloncokon korcsolyáztunk dombnak felfelé. Egy előnye azért volt az esőnek, mivel a vizes kövek fantasztikus színekben pompáztak, pontosan mutatva milyenek lennének vágva, csiszolva.

Másfél óra múlva átázva, vacogva ereszkedtünk le a dombról, gyorsan száraz ruhát váltottunk, de nagyon vágytunk valami melegre, így Regina javaslatára egyenesen Disznókő felé vettük az irányt. A Sárga Borház Csárda akkori állapotunkhoz képest kissé puccosnak tűnt (ázott haj, utazótáskából előkapkodott ruhák). és az étlap árai csak fokozták ezt az érzést. De amikor megkaptuk a Jókai-bablevesünket, már nem bántuk, hogy ide jöttünk. Csúcs mennyiség, csúcs minőséggel párosulva. A bodzaszörp illata pedig olyan volt. mintha egy májusi reggelen egy frissen nyílott zsenge bodzavirágba szagoltunk volna.

Még a felhők is felszakadoztak, amikor folytattuk utunkat, immár távolodva Zempléntől.

A fekete-hegyi opál

október 05, 2009 Szerző: gábor Címke: , , 1 Megjegyzés →

A kora tavaszi kudarcot vallott fekete-hegyi túránk nem hagyott békét, most itt volt az idő, hogy pontot tegyünk az ügy végére. Mónival kettesben vágtunk neki az útnak, Regina és Feri Zöldmájra mentek kalcedont és achátot gyűjteni. Közbevetőleg jegyezném meg, a Zöldmáj nem egy napon felejtett belsőség, a -máj, -mál’, -mály, régies magyar szó, déli fekvésű hegyoldalt jelent.

A fekete-hegyi opált először Fichtel, a pozsonyi születésű neves természettudós említi először 1791-ben megjelent könyvében, aztán nagy csend, utolsó információnk szerint egy régebbi Mamit-táborból páran megtalálták a helyet, aztán ismét csend.

Most nem Bózsva felől mentünk, hanem a Senyő-völgy bejáratánál lévő erdészháztól indultunk. Az út első része műúton vezet, semmi emelkedő nincs benne, majd rátértünk a felfelé vezető dózerútra.  Ez a földút olyan, mint valami erdei autópálya, két teherautó simán elférne egymás mellett, és a minősége is meghaladja néhány hazai főút minőségét. Szépen, kényelmesen kanyargott felfelé, az útbevágásokban szépen látszott a hegyet alkotó kőzet, ami főleg vulkáni hamu és perlit, és helyenként szép folyásos mintázatú litofízás riolit, az üregeiben tridimittel, és apró hegyikristályokkal.  Időnként találtunk egy-két erősen kovás szikladarabot, bennük mm-es opállencsékkel.

Két óra alatt értünk fel a hegyre, kényelmes tempóban, sokat nézelődve. A hegy teteje körül futó erdészeti út végig a hegy oldalába van vágva, mivel a hegy főleg a déli oldalon hihetetlenül meredek, és kőfolyásokkal tarkított. A vulkáni hamuval, és köves törmelékkel borított hegyoldalon szinte lehetetlen megállni, vagy leereszkedni, közlekedni csak ezen az úton lehetséges.

Az út elején az opálnak még csak a nyomát sem lehetett látni, de élveztük a szép tájat, a riolittufában pedig ezernyi apró hegyikristályt és tridimitet találtunk. Amikor már ötödször hittük azt, hogy most már el kellett volna érnünk a lelőhelyet, akkor szinte egycsapásra a kövek jellege megváltozott, a szürkésfehér riolittufát rideg, töredezett sárgás színű kőzet váltotta fel, a meredek oldalon omladozó kőtornyokkal. Mintha csak Fichtel rajzának egyik részletét látnánk !

Egyből meg is találtuk az első opált, aztán sorozatban jött a többi. Ezek az opálok azért nem annyira tiszták, és átlátszóak, mint a friss telkibányai mézopál, inkább a színek változatosságával kápráztatják el az embert. Fehér, méz, vörös, barna, zöld és végül éjfekete darabokat  találtunk, ami a kövek repedéseit töltötte ki valamikor, némelyikük mérete meghaladta a 20 cm-t. Gyakorlatilag csak a sziklák alatti törmelékben gyűjtöttünk, eszünk ágában sem volt a közel függőleges, összevissza repedezett sziklafalra felmászni, és az út alatti beerdősült meredélyen is csak egy akácfába kapaszkodva sikerült elkerülni a lecsúszást.

Viszonylag gyorsan összeszedtük a zsákmányt annak ellenére, hogy nemcsak magunknak, de Reginának és Ferinek is szedtünk egy jó adaggal.  Klassz nap volt: szép táj, jóleső túra, aminek minden percét élveztük, és gazdag zsákmány egy csipetnyi történelmi hivatkozással fűszerezve.

A Fekete-hegy Fichtel rajzán és ma a távolból A Fekete-hegy innen indul az opálos lelőhely a közel függőleges repedéseket tölti ki időnként opál
a helyszín rendkívül meredek sokszor csak mm-es az opálréteg az opál változatos színekben jelenik meg és közelről is szép részletek fedezhetők fel változatok színre
változatok színre közel fekete is lehet az opál      

Egy nap a hányón

október 04, 2009 Szerző: gábor Címke: , , Nincs megjegyzés →

Nyári zempléni túránk második napját röviden úgy is összefoglalhatjuk: munka. Már tavasszal is kotorásztunk a telkibányai Gyepű-hegy egyik nagy hányóján, és a hazavitt köveken szép, de kicsi ezüstásványokat találtunk, meg egy pici aranyat, és most úgy döntöttünk, hogy szisztematikusan átnézzük a felszínen heverő hányóanyagot.

Elég kimerítő munka, leülni nehézkes, mert vagy a fenekedbe áll bele egy éles kő, vagy legurulsz a  meredek oldalon, ezért a lejtővel szemben guggolsz órákon keresztül, és forgatod át a köveket, kalapálsz, nagyítózol. Feri be is sokallt (amúgy sem érdeklik a miniatűrök), úgyhogy elmentem vele a környékbeli gödrökhöz kvarcozni, legalább addig kiegyenesíthettem a lábaimat. Sajnos a nyári melegtől a gödrökből kikerült anyag keményre sült, és beporosodott, szinte semmit sem lehetett látni. Tavasszal pedig itt csillogott minden a hóolvadás után. Az egyik gödör falából azért sikerült kikotorni néhány termetesebb kristályt, aztán visszamentünk Reginához és Mónihoz, akik addig szorgalmasan dolgoztak.

Egy-két órával később végeztünk a teljes átnézéssel, összeszedtük magunkat, és levonultunk a völgybe a tárók közötti patakmederben lapuló régi meddőhányóhoz. A patakban semmi víz nem volt, így könnyebb volt keresgélni benne. Sikerült is kiemelni egy gyanús tömböt, amiben volt is értékelhető ásvány. Az üregeiben ezüstásványokkal borított dolomitkristályok lapultak, “csak” ki kellett kalapálni a tömör kvarcból.

Végül az eredmény a vártnál kevesebb ezüstásvány, viszont meglepően sok, és egész szép dolomit.

Mögöttünk Telkibánya Útban a Gyepü-hegyre Szép dolomit kupac dolomit, a piros pöttyök Fe-Mn-oxidok pirit
dolomit kvarccal dolomit      

Ismét Zemplénben

október 03, 2009 Szerző: gábor Címke: , , Nincs megjegyzés →

Meglehetősen régen frissítettünk a honlapon, pedig lett volna mit, de az időhiány, és a nyári melegben ránk telepedő lustaság erősen hátráltatott bennünk. Hogy mégis elkezdjük kibogozni az összegyűlt élményeink kusza halmazát, egy viszonylag új élménnyel indítjuk újra a blogírást.

Augusztus végén ismét Telkibányára indultunk, mivel a tavaszi túra után úgy éreztük, hogy túl sokat hagytunk ki, és mindenképpen folytatni akartuk. Ezúttal is Reginával együtt indultunk, de most velünk volt Feri is, akivel már kalandoztunk itt-ott. Nem készítettünk túl szoros tervet, egy-két fix célponton kívül inkább a könnyű, rövid gyűjtögetések, vagy a felfedezés volt előtérbe helyezve.

Ilyen rövid felfedezőúttal nyitottunk Regécen, ahol a Serfőző-hegy tetején lévő riolitos kőzeteket akartuk megkutatni. Felballagtunk a hegytetőre, és megtaláltuk a riolitos köveket, amikben apró, de szép tiszta hegyikristályok fordulnak elő kevés kalcedon kíséretében. A kövek átforgatása közben azonban nem vettük észre, hogy rossz irányba fordultunk, és a Serfőző-hegy kb. 1,5 km-es gerince helyett egy kis mellékgerincen ereszkedve egyszer csak a völgyben találtuk magunkat. Bosszankodtunk egy sort, de nem másztunk vissza, inkább a hegyet megkerülve jutottunk vissza a vár alatti parkolóba, ahol egy-két megkövül nád- és fadarabbal kárpótoltuk magunkat.

Ebből is látszik, hogy a felfedező út ritkán sikeres, de szükség van rá, mert nem lehet arra számítani, hogy az ismert lelőhelyek az idők végezetéig szebbnél-szebb példányokat fognak szolgáltatni, kellenének az új helyek is.

Hogy aznapra jusson valami érdemleges is, átmentünk Fonyra, ahol mi még nem jártunk, de Regina tudta, hogy hol van a kovás fák lelőhelye.  A lelőhely két nagyobb gödör nem túl messze egymástól, az odavezető út borzalmasan rossz, de mégis néhány környékbeli lakos úgy döntött, hogy kiválóan megfelel (illegális) szemétlerakónak.  A szemét  a 30 fokos melegben “diszkréten” bűzlött, mikor átvágtunk rajta a tisztán maradt részek felé. Pedig szép anyag található itt, rengeteg a megkövült nád, a kovás fa kalcedonnal és opállal, helyenként a köveket piros cinnabarit színezi. Sokáig bogarásztunk volna, de a meleg, az árnyék hiánya, és a büdös levegő nem marasztalt, így is egy rövid óra alatt sok szép darab összejött.

Ideje volt elfoglalni a szállásunkat Telkibányán, de még előtte a most már hagyományos Gordon-bérci rövid túránkat is beiktattuk, ami inkább már babona, mint érdemleges gyűjtés. A király-kúti parkolóban kisebb tömeg volt, az egyik nyitott autóból Zámbó Jimmy (király és mesterlövész) összes műve harsogott, hogy senki ne maradhasson ki az élményből, úgyhogy pánikszerűen húztunk fel az erdőbe. Regina és Feri gyűjtött néhány darabot, mi inkább csak nézelődtünk, és megállapítottuk, hogy itt is rohamosan szaporodnak a gödrök.

Húzós nap volt, jó volt este az Ezüstfenyőben egy jó sör mellett beszélgetni.

tekintélyes fadarabok is szorultak a kőbe guberálás a hely csúnya, büdös, de szép dolgokat lehet találni kalcedon, kvarc tölti ki a hajdani nád belsejét kalcedon nádban